HEXAFOTO: Légifotózás - Világunk a magasbólEz egy hiánypótló blog a magyar internet világában. Léteznek különféle terepjárós és Land Roveres klubok, baráti társaságok, de talán egyik sem mutatja be úgy a Defendert, mint ahogy én szeretném. Ez a blog nem csak arról szól, hogy hová megyünk, merre utazunk, nem ez lesz az elsődleges, persze ez is gyakran elő fog fordulni. Többnyire technikai, bemutató jellegű lesz, némi szerelés, magyarországi import, regadó, és egyebek története, gondok, örömök, minden ami majd vele jár. Az egész csak egy szubjektív történet, milyen is egy Defender a mindennapokban, támpont azoknak, akik szintén szeretnének maguknak egy ilyen járművet.
Jó olvasást kívánok minden Látogatómnak!

Április 8-10 hétvégén (péntek-vasárnap) sikerült kétszer is megaludni a gépjárműben. Ha már hosszra alkalmas a készülék, akkor miért is ne? :-)

Az egész úgy indult, hogy kell lennie egy HECT bevetésnek Mákos visszatérésére Skóciából. Pont kapóra jött a geocaching teljesítménytúra a Mátrában, így erre jól rá lehetett szervezni a dolgot. Volt egy kis fejetlenség a szállás körül, de nekünk ez ugye nem jelentett problémát, hiszen oda gurulunk és ott alszunk, ahol a többiek.

Indulás előtt a padlásról jól lecibáltunk egy ágybetétet, és lássanak csodát, pont beleillett, de nem csak úgy nagyjából, hanem igaziból centire hosszra és szélességre is. Jól indult a hétvége. :-) Lassan elzötyörgtunk a Mátrába, Budapestet útbaejtve még két utast is felvettünk Piret és Tata személyében. Mivel az ágybetét már a helyén volt, így nekik zokniban történt a beszállás a jármű hátsó részébe. :-)

Még az esti mulatozás előtt jól leparkoltam valami vízszintes helyre, hogy mégse ébredjünk egymás nyakában. A megalvás igen kényelmesre sikeredett, leszámítva, hogy 1 db hálózsákunk volt, meg egy rakás össze-vissza pokrócunk. Hajnalra erősen lehűlt a levegő, közel lehetett a 0°C. Az éjszaka első felében nekem jutott a hálózsák, a második felében pedig annak hiányában a didergés. Valljuk be, egy vékony lemez nem sokat szigetel... Párásodás természetesen történt, nem kevés, de aki sátrazott már, az tudja, hogy megkerülhetetlen probléma. Ébredés után nyitott ajtókkal viszont hamar megszáradt a jármű.

A hétvége jól sikerült, tanulság, hogy fejenként 1 hálózsák, a kötelező. Valami szigetelésen is töröm a fejem, ami óccó, tartós, és ha dögmelegben nagyon nem kell, könnyen kivehető.

Végül pedig néhány fénykép az eseményről:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://defender.blog.hu/api/trackback/id/tr652832038

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása