2011. március 29. egy kedd a sok közül, álmos kora reggel. De nem nekünk, nem. Mögöttünk több, mint 4 hosszú év Skóciában, előttünk a végtelen országút. Egy nagy, múló pillanat volt, egy álom vége, egy újabb álom kezdetén. VÉGLEG HAZAKÖLTÖZÜNK! Igen, ilyen is van. Keresztül egész Európán. Bemelegítésnek kezdjünk egy videóval.

De talán ne szaladjunk ennyire előre, hiszen eddig az állapotig igen sokminden történt. Össze kellett csomagolni, és le kellett zárni egy egész életet. Szó szerint 5 napig csomagoltunk, hivatalokba jártunk, búcsúbulikon vettünk részt haverokkal, régi kollégákkal. Nekik egyébként sok cuccot odaajándékoztunk (ok, ez túl enyhe, inkább rájuktukmáltunk). A többi maradékot pedig bevittük egy jótékonysági boltba, ha jól emlékszem a skót rokkantakat támogattuk. A lakást ki kellett alaposan takarítani, hiszen nem kevés kauciónk maradt benn az ügynökségnél, amit nem lett volna jó bebukni. (Amúgy épp a minap jött vissza a teljes összeg a számlánkra, ez nagyon jó hír.)

Hetekkel ezelőtt lemértük a rakteret egy szalaggal, szoroztunk, és kijött, hogy kb. 2,4 m3-be kell beleférjünk. Plusz a tetőcsomagtartó, ahova mehet még egy-két doboz, de csak ésszel, hiszen súlypontot és légellenállást (fogyasztást) emelni nem vicces. Nomeg kell a hely oda majd a gumiknak is. Volt egy tárolónk a lakásban, ami 2,1 m3-es, de annak már 3/4-e tele "ezeket visszük haza" bedobozolt cuccal, és még csak ezekután kezdtük el az érdemi pakolást. Volt para rendesen.

2011.03.28, Hétfő:

Miután kész voltunk a pakolással, minden dobozokban volt, a lakás kicsutakolva, kezdődhetett a bepakolás, avagy a 20 milliós kérdés, vajon beférünk-e? A raktér és az utastér között nincs teljes térelválasztó, így oda beszerkesztettem egy összecsukható polcot. Kikötöztem, pont nagyon jól illett oda. Jó szolgálatot tett, egy-két esetben, mikor satut kellett fékezni idiótáknak az autópályán, és nem jött a nyakunkba az 1 tonna cucc.

Szóval délután volt, egy cseh ismerősünk átjött segíteni pakolni, szabadnapos volt, és azt mondta, amúgy is unatkozott volna otthon. Hárman lehordtuk az összes bedobozolt cuccunkat az autó köré, majd 3D puzzle. Óriási szerencsénk volt, nem esett az eső. Ez könnyű, ez nehéz, ez oda befér, ez nem, erre lehet pakolni, erre nem, ez törékeny, ez nem. Fele cuccot beraktuk, mikor rájöttünk, hogy valami miatt rossz az egész. Ki mindent, újrakezdjük. 4 órán keresztül tömtök a cumót, iszonyat nehéz, 15-20-30 kg-os dobozokat őrült sakkozással, mm-es pontossággal forgattunk a helyére. Tutti az egész lakóház rajtunk röhögött már az ablakból. De nem érdekelt. Végeredmény: BEFÉRT MINDEN! Ez meg mi itt? 1 doboz maradt. Na neee, mi van benne? Cipők! Hurrá, szétbontottuk, és a maradék résekbe, cucc és a tető közé betömködtük az összeset. KÉSZ! Mehetünk haza!

Elfogyasztuttuk utolsó vacsoránkat Skóciában, ami igen viccesre sikeredett: készre sült meleg sültcsirke teszkóból, szeletelt kenyérrel. Eddig még nem is annyira furcsa a dolog, de ha azt még hozzáteszem, hogy se tányér, se evőeszköz, se asztal, se szék, csak úgy ültünk az üres szoba közepén a szőnyegen és puszta kézzel téptük, akkor már egészen máshogy hat. :-) Ugye mindent becsomagoltunk már, vagy odaajándékoztuk. Egy üres papírdobozt felfordítva használtunk asztalnak.

Az utolsó képek Edinburghban:

2011.03.29, Kedd:

Terv, hogy felkelünk reggel 5-kor, elindulunk valamikor 6-7 között. Na, ebből lett majdnem 8 óra is, mire bereccsentettem a Lendit. Péter barátunk volt még olyan jófej, hogy átjött reggel búcsúzni, meg segített a maradék mindennapi cuccot betömködni az autóba. Ezután következett az a videó, amit a bejegyzés elejre tettem. Még két potyautas is volt velünk, a dögjeink (Kínai törpefürjek, 1 pár). Meglepően jól, mondhatni sokkal jobban bírták az utazást, mint mi. Ha besütött a Nap, felpuffadva, a szénában elterülve ott napoztak a kis tyüttyök közöttünk a könyöklődobozon.

Első utunk Edinburgh-ban az ügynökséghez vezetett, ahol egy lyukon bedobtuk a kulcsokat. Szerencsére volt ez az opció, és nem kellett reggel kivárni, míg kinyitnak. Ezután mentünk a Canvey Island-ra (B), itt vettük fel a gumikat, de erről szól az előző bejegyzés. Késő délután értünk ide, ezután volt még rengeteg időnk a csatornába foglalt időpontig, 23:50-ig. 2008-ban mentünk már az alagútban, így tudtuk, hogy ha előbb is érünk oda, extra díj nélkül is mehetünk egy előbbi vonattal, be is soroltunk a 23:20-asra. Aki nem járt még ott, annak íme egy kis videó. Az elejéről levágtam a jegyellenőrzést, meg a határokat, abban úgysincs semmi érdekes. Van néhány további vágás, az unalmas várakozós részeket is kimetéltem. Folkestone (C) - Calais (D) irányban történik a dolog, 35 perc volt a menetidő.

Nagy küzdelem árán tudtunk egy olyan szállást foglalni normális áron Franciaország északi részén, ahol a hotelszobához zárt parkoló járt, és a Lendivel be is fértünk. Éjszakára nem volt kedvem az utcán hagyni, mert a pántolószalag alól a gumikat ollóval lophatta volna bárki. Lillében az autót bekamerázott zárt garázs, minket puha hotelszoba ágy várt. Oda is értünk hajnali 2-re. Majdnem 1000 km volt az első nap, nem kellett sokat bíztatni, hamar elaludtunk.

(folytatás itt, 2 hét múlva)

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.